Básthy Béla elmondta: a zenélő kút naponta többször megszólal majd, délelőtt 11 órakor a kőszegi várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja. Mivel az építmény kupolájába helyezett mechanikus szerkezetet digitálisan vezérlik, több zeneszám lejátszható, sőt élőben is lehet zenélni rajta, így a terveik szerint a téren zajló ünnepi alkalmaknak is részévé válhat a különleges térzene - tette hozzá.
 
A polgármester elmondta: a "hangzókút" ötlete a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársa, Mizsei Zoltán és Váczi Dániel ötlete, akik a Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán nyertek támogatást a hangszer kifejlesztésére és megépítésére.
 
Básthy Béla emlékeztetett, hogy 2012-ben ért véget a Jurisics tér felújítása, azóta a Miniszterelnökség támogatásával restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot és most a városkutat is.