A legfontosabb korlátozás, hogy a szabadtéri látnivalókban is bővelkedő létesítményt a 65 év felettiek továbbra sem látogathatják. A vendégeknek az egy háztartásban élők kivételével ügyelniük kell az egymástól legalább másfél métereses védőtávolság betartására és fokozottan be kell tartaniuk a higiéniás előírásokat is.
 
Az igazgatóság kérése, hogy a látogatók a jegyvásárlásnál lehetőleg kerüljék a készpénz használatát, inkább vegyék igénybe az online jegyvásárlást vagy bankkártyával fizessenek, zárt térben a pénztáraknál és mosdókban használjanak szájmaszkot.
 
A Vas megyei Szalafő talán az Őrség legtöbb népi értékét őrző és bemutató települése. Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki házaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyeket "szereknek" neveztek.
 
Ennek a több évszázados hagyománynak a bemutatására jött létre a szalafői Pityerszeren a három házcsoportból és portából álló Őrségi Népi Műemlékegyüttes, amely az épületeken kívül szemléletesen mutatja be egykori lakóinak életmódját és kulturális értékeit.
 
A közleményben áll az is, hogy az Őrségi Nemzeti Park egyéb bemutatóhelyei egyelőre zárva vannak.