Az előző évekhez hasonlóan, idén is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt 2019. április 12-én a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Szakgimnáziuma és Kollégiuma. A látogatóknak lehetőségük nyílt az oktatási intézményben folyó képzések, megtanulható szakmák részletes megismerésére és azok kipróbálására. A különböző helyszíneken megtartott bemutatók és előadások mellett, a látogatók interaktív és a játékos foglalkozásokon is részt vehettek.

Az iskola képzési rendszerének évek óta része a rendészeti fakultáció, így a fiatalok munkatársaink mindennapi munkavégzésébe is bepillanthattak.

A rendezvény helyszínén felállított információs pontnál a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa bűnmegelőzéssel kapcsolatos tájékoztató anyagokat és preventív tanácsokat adott az érdeklődőknek.

Az eseményen résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a rendőrségen rendszeresített fegyvereket, megismerkedhettek a szolgálati kutyák „munkájával”, valamint egy előre beállított bűnügyi és baleseti helyszínen lefolytatott helyszíni szemlét is megnézhettek.