Müller Cecília közölte, néhány járványügyi adatnál enyhe csökkenés tapasztalható, így kijelenthető, hogy tetőzik a járvány harmadik hulláma. Jelezte ugyanakkor, hogy tendenciát csak a 7-14 napos "mozgóátlagokból" lehet kiolvasni.

Kórházban még mindig sok beteg van a fertőzéssel összefüggésben, köztük sok fiatal. Lélegeztetőgépen 1209-en vannak és 272-en haltak meg az elmúlt napon - ismertette.

A szakember arról is beszélt, hogy a koronavírus brit mutációja fertőzőképesebb, és ez a veszély nem fog megszűnni. A védelmi intézkedésekkel - távolságtartással, maszkhasználattal, kézfertőtlenítéssel -, valamint az oltások beadásával megszakítható a fertőzéslánc, hiszen sok múlik azon, hogy a vírus "milyen fogékonyságú szervezetre talál".

Kiemelte, ezért van óriási jelentősége annak, hogy a járvány kitörésétől számítva viszonylag rövid időn belül elérhetővé váltak a különféle vakcinák, amelyek mindegyike hatásos és biztonságos, és megvédenek a súlyos szövődményektől.

Fontos, hogy minden lehetséges helyről minél több oltóanyagot szerezzünk, és azokat minél hamarabb megkapják az emberek.

A kedd reggel érkezett Janssen-vakcinájáról elmondta, ez a vakcina hasonló az orosz Szputnyik V-vakcinához, egy 26-os adenovírust tartalmazó vektorvakcina, azzal a különbséggel, hogy ebből az oltásból egy adag is elég a védettséghez, amely az oltást követően két hét múlva alakul ki.

Tizennyolc év felett mindenkinek adható, azoknak is, akik korábban átestek a fertőzésen, kivéve a várandós és szoptatós kismamákat.

Mint mondta, a többi oltáshoz hasonlóan ennél is jelentkezhetnek oltási reakciók: bőrpír az oltás helyén, enyhe fejfájás, rossz közérzet, hőemelkedés, azonban ezek a tünetek rövid időn belül megszűnnek. Hozzátette: a Janssen-vakcinát a honvédségi oltóbuszokon fogják használni.

Az országos tisztifőorvos továbbra is arra kért mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra. Ha valaki már időpontot kapott, akkor pontosan érkezzen, ezzel elkerülhető az oltópontokon a tumultus.

Müller Cecília elmondta, aki magán a fertőzést követően poszt-Covid tüneteket észlel, keresse fel háziorvosát, aki beutalja az ezzel foglalkozó ambulanciák egyikére. Idézett egy, a Lancet orvosi folyóiratban megjelent cikket, amely szerint minden harmadik koronavírus-fertőzésen átesett betegnél jelentkeznek poszt-Covid tünetek, amelyek akár fél évig is fennállhatnak.

Kérdés kapcsán elmondta, nincs összefüggés az elmaradó oltási reakció és a védettség kialakulása között, a vakcina beadása után megindul a szervezet immunreakciója.

Beszélt arról is, hogy aki az első dózis után lett beteg, a második oltását csak akkor kaphatja meg, ha felgyógyult a fertőzésből. Ilyen esetben meg kell várni a teljes tünetmentességet. Ha valaki három napja tünetmentes, és letelt a tünetek megjelenésétől számított tíz nap, akkor gyógyultnak számít, és megkaphatja a második védőoltást.