A szombathelyiek 22 éves Eb-bronzérmese - a viadal eredményközlője szerint - visszafogottan kezdte a versenyt, három sorozat után 71,91 méterrel csak a hatodik helyen állt. Negyedikre viszont remek dobást mutatott be, 78,54 méterrel átvette a vezetést, és végül győzött. Halász továbbra is a harmadik helyen áll az összetettben, amelybe minden versenyző három legjobb eredménye számít bele.
 
A lengyelek klasszisa, Nowicki ezúttal 77,51 méterre volt képes, ezzel a második helyen zárt.
 
A viadalon Pars Krisztián is dobott, aki másfél hete 75,97 méterrel tért vissza. A londoni olimpia bajnokának legjobbja ezúttal 72,81 méter volt, amivel a hatodik lett. 
 
A szombathelyi viadal zárószáma a férfi kalapácsvetők versenye volt, az IAAF szakági sorozata pedig a férfiak és a nők esetében is a dohai világbajnoksággal zárul. Az összetett győztesei 30 ezer dollárt kapnak majd.