Az MCC április 18-áig fogadta a budapesti felsőoktatási intézményekben egyetemi alap- vagy osztatlan képzésben tanuló első- vagy másodéves hallgatók jelentkezését a jogi, a média-, a közgazdasági iskola, a nemzetközi kapcsolatok iskolája, a történelem- és társadalomtudományi, valamint az MCC-Mindset pszichológiaiskola képzéseire - közölték.

Az MCC egyetemi programja a felsőoktatásban tanuló elsőéveseknek meghirdetett egyéves juniorképzésből, a másod- és harmadéveseknek szóló kétéves iskolarendszeri képzésből és a mesterképzésen lévőket célzó, szintén kétéves vezetőképző akadémia kurzusaiból áll. A diákok mentorálásban részesülnek és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek. Neves külföldi professzoroktól, szerzőktől, vállalati és kormányzati döntéshozóktól hallgathatnak előadásokat, emellett hazai és külföldi ösztöndíjakra pályázhatnak.

Azok a középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok, akik budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként szeretnék tanulmányaikat megkezdeni, június 25-éig jelentkezhetnek az MCC juniorképzésére.

A középiskolás program június 13-áig fogadja a hazai és határon túli 9-12. évfolyamosok jelentkezését.

A felsősöknek komplex tehetséggondozást kínáló "Fiatal tehetség program" a főváros mellett vidéki és határon túli központjaiban is várja augusztus 30-áig a most 4. osztályos diákok jelentkezését szeptembertől induló képzéseire.

A felvételivel kapcsolatos információk a www.mcc.hu oldalon olvashatók.

A MCC idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az intézmény 2021 októberéig 17, a következő öt évben Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen indít képzéseket, 3500 általános iskolás, 4000 középiskolás, 1500 egyetemista és 500 egyéb programokban részt vevő fiatal számára kínál fejlődési lehetőséget - olvasható a közleményben.

Az MCC tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte ad a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel is részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében - fogalmaztak.