Molnár Miklós azért mondott le mandátumáról, mert a többségi önkormányzati tulajdonban álló Vasivíz Zrt. vezérigazgatójává választották.

Koczka Tibor az előző önkormányzati ciklusban Szombathely fideszes alpolgármestere volt, Molnár Miklós pedig a Pro Savaria színeiben szintén alpolgármesteri tisztséget töltött be.

Molnár Miklós 2019 januárjában szavazatával lehetővé tette, hogy a "túlóratörvénnyel" kapcsolatban elfogadjanak két olyan közgyűlési határozatot, amely a kormánypárti városvezetés szerint "értelmetlen volt és egyedül a politikai hangulatkeltésre" szolgált. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere ezt követően megvonta az alpolgármestertől delegált hatásköreit. Ettől fogva viszont Molnár Miklós az akkori ellenzékkel szavazott, így a városvezetés elveszítette a közgyűlési többséget.

Koczka Tibort a Fidesz ebben a ciklusban nem kívánta indítani sem polgármesterjelöltként, sem önkormányzati képviselőjelöltként, ezért 2019 júliusától már ő sem támogatta szavazatával az általa is képviselt városvezetés döntéseit.

A tavaly októberi önkormányzati választásokon Koczka Tibor a Pro Savaria Egyesület polgármesterjelöltje volt, egyéni körzetben is elindult, de nem szerzett mandátumot. Most listáról jutott be a huszonegy tagú Szombathelyi Közgyűlésbe.

Koczka Tibor csütörtökön a közgyűlés ülésén letette képviselői esküjét.