Káldy Zoltán tájékoztatása szerint egy Kazahsztánban dolgozó férfit vettek fel még március 30-án a Markusovszky Kórházba, akinél a vizsgálatok kanyarót igazoltak. 

A beteget – aki már gyógyultan távozott az egészségügyi intézményből – elkülönítve kezelték, mindenkit beoltottak, aki ellátása során érintkezésbe kerülhetett vele, ennek ellenére az egyik betegszállító belázasodott és ezért most őt ápolják.

Hangsúlyozta: a betegszállítónál még nem sikerült igazolni a fertőzést, a lázas állapot oka esetében lehet a védőoltásra adott immunválasz is. 

A kórház által kiadott közleményben hangsúlyozták: a legnagyobb óvatosság elvét követve, folyamatosan együttműködnek a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával, velük együtt hozzák meg a szükséges döntéseket.

A megelőző intézkedések egyike, hogy látogatási tilalmat rendeltek el az infektológiai osztályon.