Varga Mihály pénzügyminiszter hozzátette: a második félévi részletes GDP-adatok megerősítették, hogy alapvetően a szolgáltatói szektor teljesítménye segítette a gazdasági növekedést a lakossági fogyasztás és a beruházások mellett.
 
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint 2010 óta 85 százalékkal nőttek a nettó keresetek, miközben a reálbérek már több mint hat éve emelkednek. Az euróban számolt magyar bruttó bérek növekedtek a leggyorsabban visegrádi országok között 2010 és 2018 között. A gazdasági növekedés 2019 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással igazított adatok szerint 5,2 százalék volt, ez a tagállamok átlagát négyszeres mértékben meghaladva Magyarországnak az uniós rangsor első helyét is jelenti.
 
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedésében kiemelt szerepe van a beruházások bővülésének, és pozitív jelnek mondta, hogy a magán, az állami és az önkormányzati beruházások lendületesen emelkednek. A most kivitelezett beruházások teremtik meg a lehetőségét annak, hogy a következő időszakban a magyar gazdaság teljesítménye változatlanul magas maradjon.
 
Kifejtette, az elmúlt évben 8500 milliárd forint beruházás történt Magyarországon, az idén arra számítanak, ezt az összeget meghaladó mértékű lesz a beruházás növekedése. 
 
Megjegyezte, az adóváltozások, a fejlesztési kedvezmények, a gazdaságvédelmi akció intézkedései kedvezően alakították a beruházásokat. 
 
Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarország legfontosabb külső piacainak gazdasági növekedése szerény számokat mutat, a magyar gazdaság növekedését a külső piac kevésbé húzta, a belső motorok teljesítenek jól. 
 
Az év egészét tekintve a várakozásokhoz képest is magasabb lehet a magyar gazdaság növekedése, nem 4,1 százalék, hanem mintegy 4,3-4,4 százalék még akkor is, ha az év második felében lassulás következik be - mondta Varga Mihály.
 
A pénzügyminiszter kitért arra, hogy kedvezően alakultak a magyar bérek is, még mindig 10 százalék felett nőttek a keresetek. Akkor van értelme a gazdasági növekedésnek, ha az átlag ember számára is érzékelhető kereset- és bérnövekedést jelent, ez együtt jár a fogyasztás emelkedésével, a megtakarítások növekedésével - fejtette ki a pénzügyminiszter. 
 
Varga Mihály rámutatott arra, hogy a bérek tekintetében felzárkózás történik, a magyar lakosság is szeretne úgy élni, fogyasztani, mint a nyugati országokban. Ehhez a gazdaság teljesítményének kellett javulnia. Arra számítanak, hogy idén is legalább 8 százalék körül lehet a bérek, keresetek növekedése.